A káröröm

A padlón fekszem. A büszkeségem és életem egyetlen célja hever mellettem,miközben a tehetetlenség lánca megbénít.  Felettem nevetsz, gúnyos vigyorral örülsz nyomoromnak. De neked ez sosem elég. A pokol kénköves bugyrából feltörő mérged fecskendezed testembe, hogy létem utolsó szikráit is kioltsd. Látni akarod lázas szenvedésem, hallani lelkem összeomlását.  Az elmém sikolya mennyei zene számodra. Könnyeim sokaságát pedig megvetően nézed, s ha tehetnéd, győzelmi italod lenne.  Gyomorforgató, hogy bukásom íze tart életben. Szánalomra méltó minden egyes tetted, hisz te magad életképtelen vagy. De tudd, akárhányszor eltiporsz, én mindig talpra állok. Mert minden öröm forrása elapad egyszer. Úgy ahogy a tied is.