Eső. Az égboltból csendesen aláhulló vízcseppek zuhataga. Köpenyként borítja be a város utcáit, miközben a föld szomját oltja. Ám minden ember, kit utol ért az égi áldás, sietősen szalad előle. Nem állnak meg. Nem látják a csodát. Nem figyelik, amint elmossa a port az utakról. Nem tudják , hogy minden gondot mi volt magával sodor. A bizalmatlanságot társainkkal szemben. A félelmet az elmúlástól. A magány gondolatát. A tehetetlenség érzetét. A csekély önbecslést. Az élet okozta fájdalmakat. Igen. Ez az eső. Az égboltból aláhulló vízcseppek zuhataga. Egy áldás, ami mindent mi fájt magával visz. Elmossa a tegnapot. S mikor megáll, helyet ad a napnak, hogy fénnyel hintse be a holnapot.
Szia! Nem kenyerem senki zaklatása, szóval ne ijedj meg. Tetszenek az írásaid és szerettem volna veled email-ben kapcsolatba lépni, viszont a profilodon megadott címmel valami gond lehet, mert mindig visszadobálódnak az üzeneteim. Ha érdekel mivel szerettem volna az idődet rabolni, kérlek írj nekem egy email-t a thekolokolone@gmail.com címre. Semmi megrázó dologra ne számíts, csak írással kapcsolatos.
VálaszTörlésVálaszoltam e-mailben! Üdv:Enikő
VálaszTörlés