Katarzis

Éreztem, ahogy a testem minden egyes része adrenalinnal telítődik. A fejem szüntelenül zsibogott, miközben a szívem hevesebben kezdett verni. Az izmaim megfeszültek, a kezem pedig ökölbe szorult.

Egy pillanat. Talán csak ennyi ideig tartott. Aztán az izmaim lassan elernyedtek, majd másodpercek alatt könnyek szöktek a szemembe. Már nem álltam ellent a fájdalomnak. A könnyek patakokban folytak végig az arcomon, s majd hangos zokogásban törtem ki. Nem mertem levegőt venni, remélve hogy így elmúlik a  fájdalom. De tévedtem.

Levegő után kapkodva, a fiókhoz rohantam. Végül akarva-akaratlanul is megtettem. Ismét tudtam lélegezni. A szívem lelassult, a fejemben zajló tombolás alább hagyott.

A földre borultam, az arcomat a tenyerembe temettem. És csak sírtam. Szüntelenül csak sírtam.